ÖRDÖNGÖS MÓKUS
Bolyki János egri borásznak 2016-ban hat borát díjazták a franciaországi Bordeaux-ban, mégis arra kérte a londoni és kaliforniai forgalmazója, hogy az elismeréseket nehogy feltüntesse borai címkéjén, mert úgy elveszítik a palackok egyedi bájukat. Úgy látszik, a Metatéma, a Pocok a Szántásban vagy éppen az Indián Nyár nemzetközi szinten sem csak az ízével bűvölte el a fogyasztókat.
– Életrajzában azt állítja, hogy ezek voltak születése utáni első szavai: „Jó reggelt, édesapám, mi újság a szőlőben?” Ehhez képest a Könnyűipari Műszaki Főiskolára járt, bőripari szakra. Miért?
– A történet nagyon régre nyúlik vissza. Még meg sem születtem, amikor a mamám, aki Recsken lakott, és vállalkozó szellemű hölgy volt, műbőr táskákat kezdett gyártani. Ez sokáig nem volt rám hatással, de kisiskolásként azt láttam, hogy az egri nagybusz-megállóban a rengeteg nénike és bácsika a nagymamaféle műbőr táskákat hordta. Két bedolgozója varrta, egy szegecselte, majd házaltak vele. Ráadásul a mamának minden faluban volt egy megbízottja, aki darabonként 150 forintért megvette tőle az árut, majd 180 forintért adta tovább. Emlékszem, hogy elmentem vele egy vonatos terjesztő túrára, és kétzsáknyi táskát adott el egy nap alatt. Biztosan jó üzlet volt, mert a nap végén egy cukrászdában kötöttünk ki, és finom krémeseket ehettem. Később édesapám, aki pedig bányászati ágazatvezető volt a helyi termelőszövetkezetnél, szintén ezzel foglalkozott másodállásban kisiparosként. És persze édesanyám is, aki amúgy egy villamosipari vállalatnál dolgozott közgazdászként. A táskákról hamar váltottak, bőrből kutyapórázokat készítettek. Én 8-10 évesen besegítettem nekik, abból volt nem kevés zsebpénzem, hogy pórázokat és nyakörveket szegecseltem. Szerettem a bőrrel foglalkozni, így Budapestre kerültem egy bőripari középiskolába. Onnan egyenes út vezetett a Könnyűipari Műszaki Főiskolára, bőripari üzemmérnök szakra. A vizsgamunkám egy cipő volt, amelyet anyám hordott ugyan egy darabig, de nem hiszem, hogy Milánóban kapkodtak volna érte. Egy ideig még cipővel kereskedtem, aztán megállt ez az egész.
– Bekerült a szőlőbe?
– Édesapám az Egri Csillagok Mgtsz-től kisebb szőlőtermő területeket kapott. Olyan jó üzlet volt a két nyolcszáz négyszögöles területen szőlőt termeszteni, hogy egy jobb szüret bevételéből akár egy új Trabantot is lehetett volna vásárolni. Gyakran beraktam a motoros kapát a Trabant kombinkba, amelyet tizennégy évesen jogosítvány nélkül vezettem is, majd kint dolgoztam a szőlőben. És én voltam a legkirályabb a strandon, mert a napszámból lángosra és palacsintára is futotta. A kárpótlás során egyre több földünk lett, és eljött az idő, amikor édesapám területeket bízott rám, és induló tőkével segített, hogy szőlőt telepítsek, majd idővel borászkodni tudjak. Először úgy gondoltam, hogy amikor négy év múlva termőre fordul a szőlő, október végén, a szüret után kimegyek Franciaországba hódeszkázni, és majd márciusban visszajövök metszeni. Viszont amikor 2002-ben termőre fordultak az első ültetvények, újabb és újabb telepítésekbe kezdtem, így a snowboardozás háttérbe szorult. Lett 11 hektárom, mára pedig kilenc dűlőben 26 hektárom tengernyi munkával.
– Hogyan lehet Egerben, ahol sok a termelő, egyedi borokat készíteni?
– Egerben nagy lehetőségek vannak. Szerencsém volt, hogy sok földterület közül válogathattam, így csak azokba telepítettem, amelyek igazán jó szőlőtermő adottságokkal bírnak. Az is előfordult, hogy egy húszhektáros területen csak kilenc hektáron telepítettem. Magam választhattam meg a szőlőfajtákat, és Bordeaux-ban, Burgundiában, Ausztráliában, Kaliforniában szakmai tanulmányokat folytathattam.
– Már mint agrármérnök 2003 óta készít borokat, és 2006-ban az első bikavére az úgynevezett borok olimpiáján ezüstérmet kapott Bordeaux-ban.
– 2003-ban nagyon jó évjárat termett, és abból a hülye is tud jó bort készíteni, így nekem is sikerült. 2006 óta minden évben nyertem egy-két érmet Bordeaux-ban, az ideit kivéve, most ugyanis hat borunk kapott dobogós elismerést. Két aranyat, két ezüstöt, két bronzot. Három vörös- és három fehérborral.
– Az első perctől megmérettette a borait. Ennyire vágyott az elismerésekre?
– Inkább azért küldtem tételeket a versenyekre, hogy tudjam, hol tartok a nemzetközi trendhez képest. Mivel összességében nincsenek nagy hagyományaink, divatkövetőek vagyunk, így lehet megtudni, hogy jó úton járunk-e. Eddig beigazolódott a helyessége, s persze az is, hogy Egerben nagy lehetőségek vannak. Hogy nemcsak vörös-, hanem fehérborokkal is lehet érmeket nyerni.
– Más versenyre is viszi a borait?
– Régebben igen, de már leszoktam róla, sőt igazából Bordeaux-ba sem küldöm már el őket.
– Miért? A csúcson kell abbahagyni?
– Azt hiszem, ennél nagyobb sikert már nem érhetek el, de tulajdonképpen másféle szempontok mondatják ezt velem. Áprilisban hozták meg a döntést a franciaországi borversenyen a 38 országból beküldött 5000 tételről, majd ezt követően tették fel a kiemelkedőeket a honlapjukra. Így szereztem tudomást a hat érmemről. Néhány napra rá itt járt egy kaliforniai kereskedő, és nagyon büszkén mondtam neki, hogy nyertem hat érmet Bordeaux-ban. It’s good [ez jó] – mondta halkan, szinte csak udvariasságból. Nem értettem, s visszakérdeztem. Az nem érdekes, hogy a világ legnagyobb borversenyén érmeket kaptam? De, de, gratulált is, viszont arra kért, hogy azokra a borokra, amelyeket neki viszek az USA-ba, ne tegyem rá az érmeket, mert most van egy játékos, lendületes címkém, s annak ellentmond a korát, dizájnját „túlhaladó” elismerés, így a borom elveszíti a báját… Kalifornia messze van Bordeaux-tól, de London már nem annyira. Rá két napra, hétfőn jött az angol kereskedő, aki 15 sommeliert hozott magával London legjobb éttermeiből, s amikor elmeséltem az angol kereskedőnek, mit mondott a kaliforniai, azt felelte: igen, igaza van, ezért a neki csomagolt tételekre se tegyem rá az arany-, ezüst- és bronzpecséteket. Mert különben elveszíti a bor a játékosságát. Szóval én, az egri gyerek azt gondoltam, hogy van egy bizonyos fogyasztó, aki a boltban az elismeréssel ellátott borokat teszi a kosarába, mondván, az biztosan jó, de úgy látszik, másféle fogyasztói szokások is vannak.
– Első perctől furcsa nevet kapnak a borai, mint Hazug Mókus, Metatéma, Ördöngös, Pocok a Szántásban vagy éppen Indián Nyár, amelynek kísérőszövege szerint „volt az erdőnek egy embere, olyan, mint Maugli, Tarzan vagy Frodó, ő volt Indián Nyár, a manóforma kis ember”. Legendárium és mesevilág illeszkedik a boraihoz. „Minden erdőnek megvan a Maradonája”; „ő volt a kőlabdázás Mick Jaggerje”; illetve „a keselyű nem kér uborkát”: igazán hatásos szövegek. A grafika is egyedi, például amikor egy gepárd dugja ki a fejét a televízió képernyőjéből. Fiatalos a lendület. Mindezt maga találja ki?
– Ipacs Géza grafikus segít ebben nekem, ő nemcsak boros címkét, hanem másoknak sokféle csomagolást, akár éttermi dizájnt is tervez. Kitűnő marketingszakember. Az első címke tervezésekor elmondtam, hogy mit akarok. Megcsinálta, és bemutatta a saját elképzelését is. Akkor rájöttem, hogy én ehhez nem értek. Onnantól fogva teljesen szabad kezet kapott. Nyilván olyan világot teremt, amely nekem is bejön. Jó barátságban vagyunk, éppen a napokban kért meg arra, hogy legyek a hetedik gyermekének a keresztapja. Igazán kitartó ember, hat lány után megszületik az első fia.
– Lehetséges, hogy megláttak egy piaci rést? A közép- és felső kategóriás, magasabb árfekvésű, többnyire komoly címkés borokat általában a negyven éven felettiek vásárolják, míg ezeket a jó minőségű, bohókás világú borokat a sugallata miatt a huszonévesek, de a harmincas korosztály is megveszi.
– A tervező marketingszakember a borok neve mellé történeteket ír, azokat a honlapunkon és más kiadványainkban is megjelenteti. A pincészet központjához tartozik négy középkori bányaudvar, s ezeken a területeken Eger város segítségével koncerteket és fesztiválokat tartunk. Ákos-, Tankcsapda-, Halott Pénz-, Péterfy Bori-, Punnany Massif-koncertet, most legutóbb Robotkrumpli fesztivált. Megszólítjuk azokat, akik a borainkat fogyasztják. Persze kimutatásokat nem végzünk, hogy kik isszák, csak azt látjuk, hogy fogy. Amúgy mesebeli történeteink a fantázia megmozgatása nélkül is adódnak. 2007-ben egy sziklatömb elszabadult, telibe talált egy tartályt, és 37 800 liter bor folyt ki, lecsorgott a főútra, megteltek az árkok, a hajléktalanok onnan merték ki az italt edényekbe, s biciklivel tolták el azt az évjáratot. Aztán volt egy Bolyki-borbár a fővárosban, a Duna-parton. Az étterem nem volt a miénk, de a borokat mi szállítottuk, és sugallatomra Gepárd és Űrhajó néven futott a hely. Kiderült, hogy a környékbeli szállodákból odaküldött vendégek nem értik a Gepárd és Űrhajó nevet, így inkább máshová ballagtak. Hát ezért ma már nem ezen a néven működnek.
– Sok mindent támogat, erejéhez mérten, vagy tán azon felül is.
– 2006-ban szüreteltek nálam siket gyermekek. Nem volt pénzük osztálykirándulásra, ezért jöttek hozzám. Két napot szüreteltek, kaptak napszámot, lett pénzük a kirándulásra. Az általuk szüretelt szőlőt külön kezeltük, külön kádban erjedt, külön hordóban érlelődött. A borból Nem lát, nem hall, nem beszél néven palackoztunk. Hozzáteszem, hogy ennek a kékfrankosnak az utolsó kétszáz palackja a London melletti három Michelin-csillagos The Fat Duck étterembe került. Ugyanis amikor egy angol sommeliernek elmondtam a bor történetét, megvették mind, ami volt belőle. Ennek a bornak a bevételéből épült a siketek intézetében egy európai uniós normáknak is megfelelő játszótér. Természetesen sok támadás ért a borfogyasztók részéről, hogy a fogyatékosok hátán adom el a boromat, pedig az az évi 130 ezer palackból ez csak kétezret jelentett, ezért a történetnek folytatása nem lett. Természetesen több alapítványt is támogatunk, Böjte Csaba torockói gyermekotthonának is minden évben viszek segélyszállítmányt, rendszeresen nálunk nyaralnak a gyermekek. A kapcsolataimat kihasználva strandolnak, wellnesseznek, ladikoznak, kalandparkoznak, cirkuszba, állatkertbe mennek. Idén nem is voltam sehol üdülni, mentem velük, ez volt nekem a nyaralás.
– Persze ez nem is akármilyen év. Megszületett a kisfia, Bolyki Borisz. Ő is azt mondja majd első mondataként, amit állítólag ön: „Jó reggelt, édesapám, mi újság a szőlőben?”
– Már egy hónapos a baba. Természetesen minden ideérkező csoport engem szeretne látni, tőlem szeretné a borkészítés titkait megtudni. A múlt héten ausztrálok, svédek, angolok, szlovénok voltak itt. És lengyelek is, mert ők minden héten jönnek. Szombatonként hat csoportunk van, igyekszünk összevonni párat, hiszen éjjel-nappal nem lehetek itt. Tegnap este egy száznegyven fős csoport előtt kiderült, hogy egy hónapos kisfiam van, mire rám rivalltak, hogy akkor mit keresek itt. El is szégyelltem magam, szinte somfordálva jutottam haza. De ebből élünk. Az idei olyan jó évjárat, amelyet el tudnék képzelni a következő negyven évre.
*
Azóta is járnak hozzá az ausztrálok, svédek, angolok és szlovének. És még jó néhány nemzet tagjai, köztük a magyarok. Az angol tacskókutyatartók szövetsége is megvett az egyik borából egy komolyabb tételt azért, mert a bora címkéin tacskókutyák láthatók. Nevelt nagy fia Zsolti, és Borisz után megszülettek Szonja, Misa, és Szergej nevű gyermekei is. Úgyhogy gyakran mondják neki most is a borkóstolókon a vendégek, hogy menjen inkább haza a csodaszép családjához gyermekeivel foglalkozni.
